hegedűművésznő, zeneszerző, karmester ... Linz Márta hegedűművésznő, zeneszerző, karmester. Linz Jenő (1889–1954) magyar származású német zongoraművész- és tanár testvére....
 

Linz Márta
Született 1892. január 22.[1]
Budapest
Elhunyt 1982. január 11. (89 évesen)[2]
Berlin
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Iskolái Országos Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola (1907–1919)

Linz Márta (Budapest, 1892. január 22.Berlin, 1982. január 11.) hegedűművésznő, zeneszerző, karmester. Linz Jenő (1889–1954) magyar származású német zongoraművész- és tanár testvére.

Életpályája

Jómódú német-magyar családból származott. Édesanyja, Anna Hasslinger énekesnő, édesapja, Lintz József volt.[3] Bár szülei maguk is nagyon érdeklődtek a zene iránt, kezdetben társadalmi okokból ellenezték lányuk professzionális zenei képzés iránti vágyát. Ő azonban győzedelmeskedett, és Budapesten kezdett zenei tanulmányokat zongora, hegedű és zeneszerzés szakon.

Kálmán von Kriegner (1889–1938) ügyvédhez ment feleségül; két fiuk - Kálmán és György - 1916-ban és 1919-ben született. Hogy támogassa felesége karrierjét, feladta saját diplomáciai pályafutását, és feleségének menedzsere és impresszáriója lett. Első hegedűművészi koncertjei 1918-ból ismertek. 1922-ben volt az első dokumentált németországi fellépése: Drezdában Tartini, Goldmark, Mozart/Kreisler műveit játszotta.

1924-ben a család Berlinbe költözött, egy előkelő lakásba a Kurfürstendammon. A fiúkat bentlakásos iskolába íratták be, és ő rendszeres házi koncerteket kezdett adni; a vendégek a berlini társadalom élvonalából kerültek ki. Hegedűművészként folytatta tanulmányait, és ő volt az első nő, aki a berlini Musikhochschule karmesterképző osztályában tanult. Egyik tanára Julius Prüwer volt.[4] 1929-ben elvégezte a Felix Weingartner mesterkurzust Bázelben. 1931-ben, Koblenzben, a Die Fledermaus szilveszteri előadásán lépett fel először karmesterként.

A következő években hegedűművészként számos koncertet adott külföldön is, például Ausztriában, Spanyolországban, Olaszországban és Svájcban. Néha hegedűművészként és karmesterként is fellépett. 1930-ban férje kíséretében a Signale für die musikalische Welt című folyóirat riportereként bejárta az Egyesült Államokat. Az 1930-as években a rádióban is fellépett. Fellépései alkalmával szólóprogramokat játszott - zongorakísérői között gyakran volt Michael Raucheisen -, de az adott vendégszereplő helyszín zenekarai által kísért koncerteket is adott. Zeneválasztása általában klasszikus és romantikus volt. Saját maga komponált dalokat, amelyeket többnyire házi koncertjein adott elő.

1934–1935 között a Berlini Filharmonikusokat vezényelte, és úgy hirdették, hogy ő volt az "első nő", aki a zenekart vezényelte, de ez nem volt igaz; előtte legalább hat nő vezényelte az együttest.[5] Utódja csak több mint 40 év után, 1978-ban a svájci Sylvia Caduff lett, aki akkor Solingenben volt főzeneigazgató.[6]

Claudia Friedel zenetudós úgy jellemzi Marta Linz viszonyát a náci rezsimhez, hogy "gondosan megfogalmazott - felhőtlen". Többek között jótékonysági koncerteken játszott a Winterhilfswerk, a Kraft durch Freude (Erő az örömben) és a Kampfbund für deutsche Kultur (Harcosok a német kultúráért) javára; ezek a koncertek hírnevet és jó kapcsolatokat hoztak számára fontos társadalmi körökben. Ápolta és kihasználta jó kapcsolatát Hans Hinkellel, a kultúráért felelős államtanácsossal. Mindenekelőtt azonban a Lyceum Klubban tevékenykedett, amely egy 1905 óta létező, ideológiai orientáció nélküli, művész- és tudósnőkből álló egyesület volt. Minden hónapban "mesterkoncerteket" szervezett Berlinben, alkalmanként "női zeneszerzői esteket" is.

Claudia Friedel: "A harmincas évei közepén Marta Linz művészi és társadalmi karrierje csúcsán van." Hans von Bülow özvegye megtisztelte őt néhai férje pálcájával. 1938 októberében férje autóbalesetben meghalt. A következő évben Bad Tölzbe, majd az év vége felé Wiesbadenbe költözött, ahol legalább 1950-ig élt. 1940 júniusában zeneileg kísérte fiát, Georgot, aki szaxofonosként játszott a magyar rádióban. Németországban az előjegyzései csökkentek, "ezt magyar származásának tulajdonítja" - írja Friedel. Ehelyett inkább a csapatok támogatásában vett részt; az ezzel kapcsolatos koncertek egészen Olaszországig vitték. 1944-ben kérvényezte a "Volksdeutsche" (népi német) elismerését, de nyilván kevésbé meggyőződésből, mint inkább azért, hogy Berlinben pert tudjon folytatni egy ingatlanért, amint azt az akkori hivatalnok "kissé felháborodottan" megjegyezte.

A háború után a wiesbadeni "Színházi és zenei ellenőrző tiszt" kiállított neki egy igazolást, amely szerint az amerikai-amerikai zónában való maradása "nagyon kívánatos". Visszaköltözött Berlinbe fiával, Kálmánnal; fia, Georg 1945-ben, nem sokkal a háború vége után meghalt. Linz csak ritkán lépett fel, egyik utolsó fellépése 1955-ben volt a Berlini Szimfonikus Zenekarral. Ebből az alkalomból egy interjúban azt mondta: "Könnyebb 80 férfit vezényelni, mint egyet". Az ízületi gyulladás miatt be kellett fejeznie a koncertezést. Haláláig Berlinben élt fiával, Kálmánnal.

Munkássága

Művészi tevékenysége ellentmondott a nemzetiszocialista nőképnek, mégis sikeres és elismert volt a náci korszakban. Claudia Friedel szerint ez annak köszönhető, hogy sikerült "felpuhítania" a nyilvános képét azzal, hogy hangsúlyozottan nőként mutatkozott be. Zeneszerzőként tehát férfias területen tevékenykedett, de darabjait csupán "nemes könnyűzeneként" és vonatdalokként jellemezték. Karmesterként többször is hangsúlyozta nőiességét; a kritikusok "szikrázó művészi tehetségű, rapszodikus magyarként" méltatták báját. Házasságában a szerepek elosztását eltitkolták a nyilvánosság elől; a házi koncerteken gyakran a férjét nevezték meg először házigazdaként; a gyermekeit nem említették. Claudia Friedel szerint ez az ellentmondásos kép adta meg "személyes és művészi szabadságát".

Zene

Zeneszerzői munkássága elsősorban dalokból és feldolgozásokból állt, például Liszt Ferenc és Antonín Dvořák zenéjéből. Az 1950-es években komponált egy operát, a King Thrushbeard címűt, amelyet soha nem mutattak be.

Ő készítette a filmzenét az Unter Ausschluss der Öffentlichkeit (1937) című UFA-filmekhez Olga Csehowával és a Verklungene Melodie (1938) című filmekhez Brigitte Horney, Willy Birgel és Carl Raddatz főszereplésével. Ez utóbbit az 1950-es években újra vetítették a mozikban. Azt, hogy a filmzene tőle származik, 1938-ban nagy betűkkel nyomtatták a filmplakátokra.

Művei (válogatás)

  • 1922 Caprice und Capricetto. Für Klavier
  • 1937 Nur dich allein hab’ ich geliebt. langs. Walzer a. d. Tonfilm Verklungene Melodie
  • 1941 Ungarisches Capriccio. Für Violine u. Klavier
  • o. J. Spanische Serenade
  • o. J. Rumänische Rhapsodie
  • o. J. Alte Spielmannsweise
  • o. J. Reich’ mir die goldene Schale : daß du mich liebst! Lied

Filmjei

Jegyzetek

    Fordítás

    • Ez a szócikk részben vagy egészben a Marta Linz című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

    További információk

    • A magyar muzsika könyve. Szerkesztette: Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936.
    • Szabolcsi BenceTóth Aladár: Zenei lexikon II. (G–N). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965.





      Go to top  

    This article is issued from web site Wikipedia. The original article may be a bit shortened or modified. Some links may have been modified. The text is licensed under "Creative Commons - Attribution - Sharealike" [1] and some of the text can also be licensed under the terms of the "GNU Free Documentation License" [2]. Additional terms may apply for the media files. By using this site, you agree to our Legal pages [3] [4] [5] [6] [7]. Web links: [1] [2]